Coaching
Berta Tünde
Executive coach, matematikus – egyetemi oktató, cégalapító és vezető
Matematikus szemmel. Emberi szívvel.
Nem csak a problémát látom — látom a rendszert mögötte, és az embert benne. Nem csak coach vagyok, hanem partner a döntéshozásban és a szervezet fejlesztésében is.
Rólam
Matematikusként tanultam meg úgy nézni a világra, hogy a komplex helyzetekben is gyorsan megtaláljam a lényeget: mintákat, összefüggéseket, valódi okokat.
Cégalapítóként és vezetőként több mint 40 fős csapatot építettem fel a nulláról, és ma is olyan szervezetet vezetek, ahol a változás nem kampány, hanem működésmód.
Cégvezetőkkel és kulcsvezetőkkel dolgozom coachként, amikor a növekedés már nem csak izgalmas, hanem egyre összetettebb kihívást jelent: több felelősség, több döntés, több ember, több tét.
Sparring partneri stílusban dolgozom: kérdezek, tükröt tartok, és ha kell, finoman ütköztetek – nem keménységből, hanem azért, hogy megszülessenek a magabiztos, vállalt döntések.
Nem egy óra végén teszem le a ceruzát. Partnerként gondolkodom veled – a döntés előtt, közben és után.
Executive coachként az a munkám, hogy mellé állok – és segítek látni azt, amit egyedül nem lehet. Sem túl közelről, sem túl távolról.
A beszélgetés végén mindig marad valami kézzelfogható: egy tiszta „következő lépés”.
Coaching nyelve: magyar, szlovák, angol.
Amiben különbözöm más coachoktól
Matematikus háttér
Strukturáltan látom a problémát. Megtalálom az összefüggést ott, ahol mások csak káoszt látnak.
Gyakorlati háttér, vezetői perspektíva
A döntéshozatal súlyát nem elméleti modellként, hanem saját vezetői tapasztalatból ismerem. Egy 40 fős szervezet felépítése és irányítása során megtapasztaltam a valódi téteket és a stratégiai felelősség belső dinamikáját.
Tanulószervezet-szemlélet
Tudom, hogy a tartós változás csak akkor jön, ha a szervezet tanulni kezd. Nem megoldást adok – hanem képességet.
Emberismeret és körültekintés
Látom az embert a vezető mögött. Erős az empátiám, de nem kerülöm el a nehéz kérdéseket.
Bátorság a kimondáshoz
Amit más coach nem mond ki – én igen. Mert az igazi fejlődés a kényelmetlenség határán kezdődik.
Kikkel dolgozom?
01
C-suite / felsővezető (CEO, ügyvezető)
Stratégiai döntések, változásmenedzsment, szervezeti átalakulás, vezetői identitás erősítése
02
Middle management (középvezető)
Csapatvezetés, delegálás, konfliktuskezelés, a két tűz között vergődés feloldása
03
First-time manager (junior / kezdő vezető)
Szerepváltás kezelése, önbizalom-építés, az első csapat kialakítása, elvárások menedzselése
04
Intézményvezető (nonprofit, közszféra)
Komplex szervezeti kihívások, fenntartói elvárások, leadership, tanulószervezet-fejlesztés
05
Vállalkozó / cégalapító
Növekedési fájdalmak, alapítói vakfoltok, delegálás tanulása, skálázási döntések
Program 01
Vezetői áttörés program
Mélyebb eredmények, tartós változás – 5 hónap alatt
Kinek szól?
Olyan felsővezetőknek, középvezetőknek és vállalkozóknak, akik érzik, hogy valami ismétlődő minta gátolja őket – legyen az döntésképtelenség, csapatkonfliktus, vagy szervezeti vakfoltok.
Mit kapsz?
Fókuszterületek:
Döntési vakfoltok feltérképezése
Hiedelmek és blokkok azonosítása
Rendszerszemléletű problémaelemzés
Csapatvezetési minták újraírása
Változásmenedzsment stratégia
Tanulószervezet-szemlélet alkalmazása
A program tartalma:
6 db 60 perces egyéni coaching ülés
Kb. 3 hetente ütemezve
Előre megbeszélt fókuszterületek
E-mail/WhatsApp elérhetőség ülések között
Összefoglaló fejlődési riport
1 hónapos utókövetés
Hogyan épül fel?
1. alkalom – Diagnózis és célkitűzés
Hol tartasz most? Mi akadályoz valójában? Mit szeretnél másképp?
2-4. alkalom – Mélyítés és eszközök
Vakfoltok, hiedelmek, döntési mechanizmusok és csapatdinamikák feltárása.
5. alkalom – Integráció
Amit megtanultál – hogyan alkalmazod a napi munkában, a csapatodban?
6. alkalom – Lezárás és továbblépés
Eredmények összegzése, következő fejlődési irányok, személyes riport.
Befektetés:
1800€
Teljes program (6 alkalom, 4-6 hónap) | Részletfizetés: 3 × 600 € | Hétvégi időpont +150 €
Program 02
Vezetői sprint program
Gyors, intenzív, eredményorientált – 2 hónap alatt
Kinek szól?
Olyan középvezetőknek, junior vezetőknek és vállalkozóknak, akiknek most van egy konkrét égető kihívásuk – és nem akarnak hónapokat várni az eredményre.
Mit kapsz?
Fókuszterületek:
Azonnali problémafókusz
Gyors megoldáskeresési technikák
Döntéshozatali segítség konkrét helyzetben
Tűzoltási stratégia kidolgozása
Rendszerszemléletű gyorselemzés
Akcióterv és felelősségvállalás
A program tartalma:
6 db 60 perces egyéni coaching ülés
Kb. 2 hetente – intenzív ritmus
Rugalmas időpontok (akár online)
Prioritásos e-mail/WhatsApp elérés
Ülések közötti rövid check-in opció
Lezáró összefoglalás és ajánlások
Hogyan épül fel?
1. alkalom – Tűzoltás és diagnózis
Mi a legégetőbb probléma? Hol kell azonnal cselekedni?
2-3. alkalom – Gyors megoldáskeresés
Konkrét eszközök, döntési keretek, cselekvési opciók feltárása.
4-5. alkalom – Implementáció és coaching
Hogyan megy a végrehajtás? Mi jön elő? Hol kell korrigálni?
6. alkalom – Eredmények és stabilitás
Mit értél el? Mi a következő lépés? Hogyan tartsd meg az eredményt?
Befektetés:
1500€
Teljes program (6 alkalom, 3 hónap) | Részletfizetés: 2 × 750 € | Hétvégi időpont +150 €
Program 03
Rapid döntési program
Azonnali segítség – 1–3 héten belül lezárt dilemma
Kinek szól?
Minden szintű vezető számára, aki most, azonnal kell hogy döntsön. Egy dilemma, egy konfliktus, egy döntési pont – 2 intenzív ülés alatt feltárjuk, tisztázzuk és lezárjuk.
Mit kapsz?
Fókuszterületek:
Döntések megerősítése és lezárása
Dilemmák gyors feltérképezése
Azonnali problémamegoldás
Hosszú távon is működő megoldások
Döntési folyamat és blokkok tisztázása
Vakfoltok azonosítása a döntés mögött
A program tartalma:
2 × 2 órás intenzív coaching ülés
1–3 héten belül ütemezve
Online vagy személyesen
E-mail/WhatsApp elérés az ülések között
Rövid összefoglaló akcióterv
Prioritásos időpontfoglalás
Hogyan épül fel?
1. alkalom (2 óra) – Diagnózis és feltárás
Mi a pontos dilemma? Mik a valódi tétek? Mélyreható feltárás, hogy a gyökérre menjünk.
2. alkalom (2 óra) – Lezárás és akcióterv
Melyik út a tiéd? Hogyan kommunikálod? Mi az első konkrét lépés holnap reggel?
Befektetés:
Standard
1200€
Indítás 1-2 héten belül | Hétvégi időpont +150 €
Prioritás indítás
1380€
Első ülés 48 órán belül – ha most kell a döntés | Hétvégi időpont +150 €
Következő lépés
Vedd fel velem a kapcsolatot!
Egy ingyenes, kötelezettség nélküli 30 perces egyeztetésen kiderül, melyik program illik hozzád. Nem értékesítési hívás – egy őszinte beszélgetés.
E-mail: tunde.berta@iiv.sk
Telefon: +421 905 314 578
Nyelvek: magyar, szlovák, angol.